Határtalanul - Tanulmányi kirándulás Erdélyben
Beküldte admin - k, 05/23/2023 - 11:56A mi tanulmányi kirándulásunk!
– Készítette: a bácsborsódi 7. osztály! (egy kis segítséggel ;-)
- 0. nap
Ültünk az osztályban és vártuk a soron következő órát, ami előtt Cila néni és Feri bácsi bejöttek és közölték a jóhírt!!! Utazunk Erdélybe!!!!!! Yeeee!!! J
1. nap
Indulásunk izgalmakkal teli volt, ugyanis hajnal kettőkor elég nehéz átjutni Katymárról és Bácsborsódról Bácsbokodra. Ez úton is szeretnénk megköszönni Kornél apukájának a fuvart, illetve Mariska néninek a szállást!
Nagyon vártuk már az indulást 2023. április 18 – át. Hajnali 3-kor érkezett a busz Bácsbokodra 4 órakor indultunk meg Bácsalmásról. A 0. éjszakán szinte semmit sem aludtunk, izgultunk, együtt volt az osztály egy része. A buszon néhányan elszenderedtek.
Nagy izgalommal lépük át a határt, mivel az osztály nagy része először járt külföldön.
- Az első megálló – a MOL kutat leszámítva ;-) – az Aradi vesztőhelyen volt. Csalódottan láttuk, hogy a környék teli volt román zászlókkal és az emlékmű köré focipályákat „építettek”. A történelem órákon és a megemlékezések alkalmával valahogy egy nagyobb emlékművet képzeltünk el.
- A következő megálló a dévai vár volt, ahova sajnos nem mehettünk fel. A vár alatt a szeremlei diákok előadták a Kőműves Kelemenné balladát.
- A „Királyok vára, a várak királya” Vajdahunyadon elbűvölt bennünket.
- Gyulafehérváron a román stílusú székesegyházban megkoszorúztuk Hunyadi János feltételezett sírját, valamint Bethlen Gábor fejedelem emléktábláját, akinek a nevéhez Erdély aranykora fűződik.
- A nagyenyedi kollégium udvarán adóztunk Kőrösi Csoma Sándor Tibetkutató emlékének, aki nagyenyedi diák volt.
- Este fél 9 felé megérkeztünk Székelyvarságba, a fából készült panzióba, ahol finom vacsorával vártak bennünket.